Amikor jó pár évvel ezelőtt először jutottam el Triesztbe, akkor magam sem gondoltam volna, hogy
jó sorsom úgy hozza, gyakrabban látom ezt a várost, mint mondjuk a Balatont.
Ez a város olyan nekem, mint Itália kapuja, itt érzem azt, hogy végre megérkeztem, és ha innen
indulok el haza, Magyarországra, akkor itt is búcsúzom el Olaszországtól.

Valahogy mindig úgy alakul, hogy este érkezem, s ahogy a domboldalon lassan leereszkedünk a
városba, még világosban láthatom Triesztet és az előtte elterülő tengert.
A várost, amely annyira hasonlít Budapestre és amely mégis annyira mediterrán.
Amely arisztokratikusan elegáns és olaszosan kaotikus.

Egyszerre  tükrözi a nyugodt eleganciát, nyugalmat, az „ismerős helyszín„ érzetét.
Az, hogy nekünk magyaroknak Trieszt ilyen, nem véletlen, hiszen a város hosszú évszázadokon át
(1382-1867) a Habsburg Birodalom, majd 1918-ig az Osztrák-Magyar Monarchia részét képezte,
építészeti stílusa, atmoszférája azért lehet oly barátságos a számunkra.

Kicsit talán irreális is, ahogyan a gyönyörű klasszicista épületek között a sok hangos vespa és autó
dudálva közlekedik.
Mintha valami tréfa folytán összekeverték volna a helyszínt és a szereplőket.
Pedig nem így van. A szép épületek aljában remek éttermek húzódnak meg, különösen a halételek
nagyszerűek ezen a tájékon, elegáns boltok, ahol a legutolsó olasz divat szerint öltözhetünk.
Vagy éppen kicsiny helységek, ahol a régiségárusok kínálják portékájukat.

Templomok ahová bármikor betérhetünk megpihenni néhány percre. Domboldal, amelyre felmászva mesés épületekkel találkozhatunk….  és a vibrálói itáliai életérzés egy perc alatt szippant be bennünket.
Persze elmerülhetünk a történelemben is, melynek emlékei időben akár évezredekre, távolságban
csupán néhány utcányira vannak egymástól.

Gyakran járok erre sok emberrel, akiknek szemében éppen úgy látom az ámulatot a több ezer éves
római kori színház előtt, mint a néhány utcányival odébb található Canal Grandét megpillantva,
vagy amikor a nap lebukik és a város főtere (Piazza dell’Unita d’Italia) teljes fényében mutatja meg
magát az erre járóknak.

A város gyöngyszeme azonban egyértelműen a Miramare kastély, amely méltóságteljesen
magasodik a tenger fölé. A kastély lakói egykoron Habsburg Miksa osztrák főherceg és felesége
Sarolta belga királyi hercegnő volt, a kert magának Miksának a keze nyomát dicséri. A tragikus
sorsú herceg végül nem élhette meg itt öregkorát, Mexikóban kivégezték őt.

De nem csupán egy attrakciója van a városnak. Hiszen ott a tenger. A csodás Adriai tenger, amely
finoman öleli körbe Triesztet, békés nyugalmat kölcsönözve a városnak, s olyan hangulatot, amely
csak a tengerrel rendelkező városok sajátja.

Trieszt izgalmas történelmi múltja nem ártott a városnak, sőt csak használt. Hiszen minden hatalom,
minden birodalom jelenlétéből a város éppen annyit őrzött meg magának ami mostani, semmihez
sem hasonlítható miliőjének megteremtéséhez szükséges volt.